Ragasztóanyag:

A volfrám-karbid legtöbb szintje kobalt, egy másik ragasztó pedig nikkel. A ragasztó mennyisége nagyon fontos tényező, amely meghatározza az egyes szintek teljesítményét. A tapasztalatok szerint minél alacsonyabb a kobalttartalom, annál keményebbek az anyagok.

Kobalt mennyiség:

A tapasztalatok szerint minél alacsonyabb a kobalttartalom, annál keményebbek az anyagok. Ha több kobaltot adunk hozzá, puhábbá és ütésállóbbá válik. Mivel minél kevesebb kobaltot adunk hozzá, annál jobb a kopásállósága, de könnyebben eltörik, ha ütközik.

A granulátum mérete:

Az általunk használt mikronos részecskék mérete 0,2 és 0,6 között van, ami keményebb, mint az azonos kobalttartalmú standard részecskék. A mikronos részecskék mérete egyenletesebb, így javítja a szilárdságot és a keményfém szilárdságát. A kisebb részecskéknek jobb a kopásállósága, a nagyobb részecskéknek jobb az ütésállósága. A rendkívül finom részecskéket tartalmazó volfrám-karbid nagyon nagy keménységet biztosít, míg az ultravastag részecskék a legmegfelelőbbek a rendkívül súlyos kopás- és ütési alkalmazásokhoz.

A minimális vízszintes törési szilárdság (TRS), a TRS a volfrám-karbid szilárdságának mérésére szolgáló index, amely a kobalttartalom növekedésével nő.

Sűrűség:

A sűrűséget a minőség és a térfogat aránya határozza meg, amelyet általában a G/CM3 jelképez. A nagy sűrűség jobb kopásállóságot és szívós volfrám-karbidot jelent. Általában hosszabb kopást és jobb polírozást kapnak. A kobaltszázalék vagy a részecskeméret nem határozza meg külön a szint teljesítményét. A részecskeméret és a kobaltszázalék megváltoztatásával keményebbé teheti a keményötvözetet.

Vegyes anyag:

A volfrám-karbid sokkal gyorsabb, mint a szerszámacél. A ragasztótartalom növekedésével a hővezető képesség csökken.

Gyártási technológia:

Magas korrózióállóság (a volfrám-karbid rendkívül stabil anyag, amely szobahőmérsékleten nem oxidálódik a levegőben)